Néhány hete lelátogattunk Gyulára. Amikor ott vagyunk, mindig valami furcsa érzés kavarog bennem, valami üresség, valami nagyon intenzív hiány. A mostani alkalommal rájöttem! Nincs semmi dombság (nahát, nehéz lehetett rájönni, hogy a Nagy-Alföld kellős közepén ilyet aztán nem találok). Nekem, igazi bakonyi lánynak (aki a Bakonyt az ország legszebb tájának tartja), nagyon nehéz, jobban mondva lehetetlenség volt megszokni, hogy nem látom a szépen ívelt, lankás dombokat, szőlőültetvényekkel, és présházakkal (ez már csak a ráadás volt)...
Szóval július elsején elmentünk a polgármesteri hivatalba. Hosszabb és viszonylag kevés kellemetlenséggel tarkított procedúra után mindent elintéztünk. Az izgalmasabb része előtte volt... Amióta esküvőre készülünk, tudom, hogy milyen nevet szeretnék viselni. Természetesen nem hazudtoltam meg magam, és a bejelentkezés napján az utolsó pillanatig azon agyaltam, hogy jól döntöttem-e a névválasztást illetően, vagy inkább átvariáljam. Megállapodtam, és mindenki szerint helyesen.
A legjobb az egészben, hogy a kiválasztott időpont szabad - augusztus 13. - (eleve nem is vállalnak pénteken esküvőt, csak mivel lelkiismereti okokra hivatkoztunk, így engedélyezték). Nem fogok még egy plusz centit beszerezni, elég az egyháziig visszaszámolni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése