Nyaralás

Nem tudom, hogy hallottátok-e, de mostanában esküvőt szervezek. Hihetetlen, nem? Szóval ellátva ezzel a temérdek mennyiségű idővel, tegnap kaptam egy remek feladatot. Keressek anyuéknak szállást, ugyanis el kell menniük nyaralni. Elég pocsék érzés lehet, amikor az ember fiát és lányát kötelezik, hogy menjen el üdülni. Hiába, az üdülési csekk világában élünk. Szóval, én szorgalmasan neki is veselkedtem. Találtam egy szuper jót Bükfürdőn, el is újságoltam, azóta változott a vágy, Eger és Pécs környékére szeretne anyukám menni. Ezennel bedobom a kérdést, hogy nyaralt-e már valaki Egerben (vagy Noszvajon, most nagyon kacsingatok feléje) vagy Pécsett? És ha igen, milyen véleménnyel van. Várhatóan egy hozzászólás sem fog érkezni, nem is ezért kérdeztem. Inkább költői a kérdés, hiszen egyre jobban Eger/Noszvaj felé dől a mérleg.

Pánik

Ma végignéztem az esküvőtervezőt (ez itt a reklám helye), és ennek köszönhetően valami iszonyatos pánik tört rám, hogy még mi minden van hátra. Amikor a volt csoporttársnőm azt mondta, hogy szte jobban izguljak az esküvő miatt, mint az államvizsga miatt, még kuncogtam is magamban, hogy persze, persze. És lám igaza lett. Az államvizsga most eltörpül emellett a feladat mellett. Jó lenne már látni a végét, vagyis leginkább túllenni rajta. Legalább a szertartás és a fényképeszkedés részén.

27 nap, mintha fénysebességgel rohanna az idő. Mindig azt hittem, hogy milyen jól állunk, most hirtelen nagyon kesze-kuszának tűnik az egész. Muszáj rendszerezni a feladatokat (elárulom, az interneten pipálható esküvőtervező édes-kevés - ha így írják egyáltalán :-)), a gondolatokat.

Még keresnem kell virágkötőt, beszerezni a dekort, Piotrnak venni egy öltönyt és cipőt és... Most hirtelen mintha úgy tűnne, hogy másra nincs szükség. Biztosan van, csak nem jut eszembe. Talán nagyítóval szemlélem most a feladatokat, ezért vagyok így hanyattesve...

Baby boom

Tegnap Stramszki Pistiéknél voltunk vendégségben (micsoda délután volt, nagyon jól éreztem magam, kimondottan kedves emberek. Tetszik nekem ez a német mentalitás). Szonjával igazán jó pajtások lettünk, nagyon kedvelem a csajszikát. 

Miután visszaértünk Pestre, egészen furcsa érzés kerített hatalmába, nehézkesen sikerült elhallgattatnom... Mégpedig, hogy Kongó után szeretnék gyereket. Őrület, minek a 24 évemhez még egy gyerek. Különben is nyugalmas, aranyhalakkal, 2 vadászkutyával és Afrikával teli életre vágytam.

Végül arra jutottam, hogy látszik, hogy jelenleg nem dolgozom a szakmámban, majd akkor jól a fejembe vésem, hogy jó az eredeti verzió a halakról és kutyákról! :-D Persze, ez nem csak az én döntésemen múlik. Majd meglátjuk (addig is reméljük a legjobbakat, hogy az meg kinek mi, döntse el maga :-))

Jó éjszakát (nagyon)!

Ruhapróba

Amint ígértem, mesélek egy kicsit az első ruhapróbáról... Szépen, pontosan megérkeztünk, ahogyan kell. Diával és Édesanyámmal átszaladtunk a varrónőhöz. Éppen az én ruhámon dolgozott. Semmit nem tudtam kivenni belőle, de azt egészen pontosan. Végül rámadták. Mindenhol lógott rajtam, szó szerint. Hosszú procedúra után végre rámszabták, nagyon szorgalmasan dolgoztak, meg is látszott az eredményen. Ha 50 db tű nem volt az anyagban, akkor egy sem. De úgy állt, ahogyan kell neki. Anyukám kissé talán el is érzékenyült (de az is meglehet, hogy egyszerűen csak a kezdődő náthával küszködött, lényegtelen).

Majd kiválasztottuk a csipkét, körülbelül négy közül nem tudtam dönteni, ami azt eredményezte, hogy végül egy ötödik lett a befutó. (Köszi Dia!) Az én drága tervezőm talált igen jó áron egy gyöngyözött csipkét. Nagyon finom anyag, és remélem, hogy megfelelő lesz rajtam is, a jó tartás egyre tökéletesedik, néha már úszónak, illetve kajakozónak érzem magam.

A fátyol kérdés is megoldódott. Olyan szép lesz hátul a nyaka (direkt magasítottat kértem, ami szépen kiemeli a zsiráfnyakamat :-D), hogy kár lenne hosszú hajjal és hosszú fátyollal eltakarni, így maradunk a birdcage fátyolnál. (Akármennyire is megszakad a szívem a 20-as évekbeliért...)

A következő próba valamikor a hetekben várható, immáron az igazi cipővel, és a csipkével dúsítva az összhatást! Majd az esküvő hetében hazaszállítjuk őkelmét. :-) Rövid ujjút kértem, 29 fokot és napsütést igértek 22-re. Maradjon is úgy!

Cipő 2.

Lassan két hete, hogy megérkezett a cipőm. Álomszép, és kimondottan kényelmes (azóta itt ficánkol a lábamon)... Csak úgy fénylik rajta a hímzés. - Ja, spanyol! :-)

Mostmár csak Péternek kell találnunk egyet. Illetve kettőt, mert mindkét lábára szeretnék (ehhi-ehhi milyen szellemes)... Édesapámnak is megvan az öltönye (igazán elegáns - fekete, halszálka csíkozású), hozzá kapott édesanyámtól egy frankó kis csőrös cipőt - éljen a Marc leárazás. Akár az olasz maffia tagja is lehetne, bár megmondom őszintén, hogy nem bánom, hogy nem az.

Cipő

Mielőtt bármit is írnék a ruhapróbáról.

Megrendeltem A CIPŐT! Mi mindenre nem jó az Ebay, nem hittem volna, hogy innen lesz (illetve bízom benne, hogy méretre és kényelemre megfelel majd). Gyönyörűség, természetes, belül bőr, kívül pedig az a hímzés annyira csini! A monitoron minden más színű, de a virágok attól még rózsaszínűek, és számomra ez a lényeg, mert így passzol a masnihoz, a csokorhoz, a szemüveghez és talán még a hajtűhöz is... :-)

Jó éjszakát!

Bejelentkeztünk

Néhány hete lelátogattunk Gyulára. Amikor ott vagyunk, mindig valami furcsa érzés kavarog bennem, valami üresség, valami nagyon intenzív hiány. A mostani alkalommal rájöttem! Nincs semmi dombság (nahát, nehéz lehetett rájönni, hogy a Nagy-Alföld kellős közepén ilyet aztán nem találok). Nekem, igazi bakonyi lánynak (aki a Bakonyt az ország legszebb tájának tartja), nagyon nehéz, jobban mondva lehetetlenség volt megszokni, hogy nem látom a szépen ívelt, lankás dombokat, szőlőültetvényekkel, és présházakkal (ez már csak a ráadás volt)...

Szóval július elsején elmentünk a polgármesteri hivatalba. Hosszabb és viszonylag kevés kellemetlenséggel tarkított procedúra után mindent elintéztünk. Az izgalmasabb része előtte volt... Amióta esküvőre készülünk, tudom, hogy milyen nevet szeretnék viselni. Természetesen nem hazudtoltam meg magam, és a bejelentkezés napján az utolsó pillanatig azon agyaltam, hogy jól döntöttem-e a névválasztást illetően, vagy inkább átvariáljam. Megállapodtam, és mindenki szerint helyesen.

A legjobb az egészben, hogy a kiválasztott időpont szabad - augusztus 13. - (eleve nem is vállalnak pénteken esküvőt, csak mivel lelkiismereti okokra hivatkoztunk, így engedélyezték). Nem fogok még egy plusz centit beszerezni, elég az egyháziig visszaszámolni...