Visszaszámlálás

2010. június 15., kedd

A dolgozó nő

Illetve a nő, aki dolgozna. Alig végeztem a sulival, máris kezdenék. Elsősorban védőnői állásokat keresek. Emberileg lehetetlennek tűnik, nem azért, mert nincs munka, az van bőven, egy ujjamra jutna 10, válogatni alig bírok, annyi. No, de melyik tanácsadó alkalmazna fél évre? Mert ugyebár január negyedikén elrepülünk és majd csak a nyáron jövünk haza. Persze nem csak a szemeimmel kell tekintenem rá, hiszen így valóban képtelenség, hogy tudjak dolgozni. Istennel együtt minden lehetséges, én ebben hiszek, és bízom benne, hogy sikerül ott elhelyezkednem, ahol a legnagyobb szükség van rám. Most elkezdődik a telefonálás, hogy vajon a vezető védőnők közül ki fog rábólintani erre a projektre, és ha akad valaki, akkor mehet a pályázat. Természetesen mindezt imával kísérve!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése